Arhiv bejegyzések: augusztus
Archív bejegyzések: 2011 augusztus
A görögdinnyéről
Üdítő görögdinnyéből
Kedvelt gyümölcsünk, a görögdinnye. Bár egyesek szerint nehéz eltalálni, hogy mézédes, leves, friss gyümölcsöt vigyünk haza, próbálkozni érdemes. Mindenki által ismert vízhajtó, a gyomor- és bélműködést serkentő hatása mellett nyersrosttartalma segíti a vastagbél működését, s hozzájárul a szervezet méregtelenítéséhez. Kalóriában szegény, mégis laktat, s magas víztartalma mellett (80-90 százaléka víz) sok cukrot és kevés vitamint tartalmaz. Fontos a szervezetünk számára. Fogyasztása a paradicsomnál is előnyösebb. Az antioxidáns tulajdonsággal bíró pigmentanyaga serkenti az immun- és a hormonális rendszer működését, jó hatással van a szívre és a prosztatára, ellazítja az ereket, s értágító hatása miatt természetes Viagrának tartják.
A dinnye a kobakosok családjába tartozik, s Afrika déli részén őshonos gyümölcs. Termesztették már az ókori Egyiptomban, ahol a fáraók sírkamrájába is tettek túlvilági élelemként. Később Kínában honosodott meg, s mór hódítók hozták be a XIII. században Európába.
Több mint 500 fajtája ismeretes, egy dinnye 2-15 kilogramm súlyú, s 300-600 magja van. Héja lehet sötétzöld, erezett, márványozott formája a gömbölyűtől a hengeresig sokféle, bele a sötétvöröstől egészen a fehérig változik.
ÜDITŐ 
A sok folyadék és az alacsony hőmérséklet miatt héja megvastagodik, színe tompul, íze kevésbé élvezhető lesz. De a dinnyét akkor sem szabad eldobni, mivel kellemes üdítőt készíthetünk belőle.
Másfél, két kiló dinnyebelet egy fél citrom levével, egy evőkanálnyi rummal, vagy fél kávéskanál rumeszenccel, kiskanál porcukorral, egy csipetnyi sóval összeturmixolunk, majd a hűtőbe tesszük. Finom, üdítő italt készülhet az ehetetlennek tartott dinnyéből is.
Takaritás vegyszermentesen
Egy háztartásban sok minden megtalálható, ami a konyha tisztításához szükséges. Ha ezeket ismered, nincs szükséged drága vegyszerre.Hajdanában őseink még nem ismerték a vegyszeres tisztitást, mégis tisztán tartották környezetüket, használati tárgyaikat és állithatjuk, hogy mind ők, mind a tárgyaik tovább éltek. Ki lehet próbálni!
Kávéfőző
A kávéfőzőt negyedévente szabadítsd meg a vízkőtől. Egy idő után a lerakódott mész megakadályozhatja a gép működését, így ha nem cselekedsz, akár a gép kárára is mehet a hanyagságod. Keverj össze 3 evőkanál citromsavat fél liter gyümölcsecettel. A folyadékot melegítsd fel, majd hígítás nélkül öntsd a készülékbe. Hagyd hatni kicsit, majd alaposan öblítsd ki.
Hűtőszekrény
Rendszeresen töröld ki ecetes vízzel! Eltüntetheted a hűtőben a kellemetlen szagokat, ha egy félbevágott almát teszel bele. Ezt hetente érdemes cserélni.
Teflonbevonat
Ha mégis valami makacs folt keletkezett a felületén, oldj fel másfél deciliter vízben 2 evőkanál sütőport, tedd az edénybe, majd főzd fel. Ezután alaposan öblítsd ki tiszta vízzel, végül puha ronggyal vagy kéztörlővel töröld szárazra.
Fazekak
Ha valami ráégett az edény aljára, töltsd meg vízzel és hagyd legalább egy órát ázni. Majd vágj össze egy vöröshagymát, tedd bele a vízbe, adj hozzá egy evőkanál sót, majd főzd tíz percig. Utána mosogasd el.
Sütő
Helyezz a sütő aljába egy tálba ecetes vizet (1:1 arányba) és kapcsold be . A párolgó ecetes víz nagy részben oldani fogja az odaégett zsírt, így a végén már sokkal könnyebb a takarításnál.
Befőttesüveg
A hosszabb ideig nem használt befőttesüvegek dohos szagúak lesznek. Tegyél az üvegbe zeller zöldet, tedd rá a kupakját és hagyd, hogy minden szag eltűnjön. Ha nincs kéznél zeller, öntsd fel citromos vízzel, és hagyd egy éjszakára pihenni, majd alaposan öblítsd ki
Teáskanna tisztítás
A kannában vizet forralsz, kevés sütőport oldasz fel benne, és a keveréket kb. 2 órát állni hagyod. Végül a kannát tiszta vízzel öblítsd ki.
Filctollak
Merítsd a hegyüket ecetbe. Akkor ismét remekül lehet majd velük rajzolni, írni vagy színezni.
Illatos bőrönd
Amikor utazás után kipakolod a bőröndödet, tegyél bele száritott mentát, levendulát, egy darab finom illatú szappant vagy illatpárnát, hogy megakadályozd az áporodott szag kialakulását.
Így tüntesd el a foltokat!
Nincs szükséged drága vegyszerekre, hogy a kiömlött bort, vagy az anyagba maszatolt csokit eltüntesd. A legegyszerűbb házi szerek is csodákra képesek.
Olaj
Gyors segítség lehet, ha fehér lisztet vagy egy kevés burgonyalisztet szórsz rá. Hagyd rajta hatni őket egy órán át, majd puha kefével könnyen eltávolíthatod a pöttyöket. A régi, beszáradt olajfoltokkal már meggyűlhet a bajod, de ez sem lehetetlen: a foltot dörzsöld be háztartási benzinnel, majd alaposan mosd ki a konyharuhát vagy a terítőt.
Vörösbor
Ha kiömlött a pohár, azonnal önts a foltra szénsavas ásványvizet, majd szórj rá sót. Esetleg van kéznél fehérbor is? önts rá egy keveset a vörös pacára, majd szappanos vízzel mosd ki a terítőt.
Csokoládé
Tegyél folyékony mosószert egy kevés vízbe, habosítsd fel, majd a habot egy puha kefével vidd fel a szennyeződésre. Végül hideg vízzel mosd át.
Gyümölcs
Az alma és banán okozta szennyeződésekre locsolj egy kevés hideg tejet. Ezután öblítsd ki langyos vízben, majd most ki alaposan a ruhadarabot. A makacsabb foltokat dörzsöld át mosás előtt mosószappannal.
Paradicsom
Készíts sűrű de folyékony keveréket mosóporból és vízből. Ezt vidd fel a koszos felületre, és hagyd hatni bő fél órát. Majd mosd ki hideg vízzel a ruhadarabot. Vigyázz, mert a meleg víz fixálja a foltot!
Vörös káposzta
Minél előbb rakd mosószeres vízbe, és áztasd egész éjszakán át a koszos darabot. Ezután meleg vízzel dörzsöld át, végül mosd ki a szokott módon!
Viaszfoltok eltávolítása
Viasz cseppent az asztalterítőre? Nem probléma. Fektess itatóspapírt a foltra, és óvatosan menj rá forró vasalóval. Fontos: A folt minkét oldalára tegyél itatóst.
Izzadságfolt
Az izzadság gyakran csúnya foltokat hagy a blúzokon és a pólókon. Áztasd az érintett részeket egy időre hígított ecetbe, majd a ruhákat hagyományos módon mosd ki a mosógépben. Selyemanyagból inkább spiritusszal dörzsöld ki a foltokat.
Új kenyér
Szent István nap (aug.20.)
A Nyárád mentén már mindenhol "tarlóról fújj a szél ". Ez a nap volt az ÚJ KENYÉR ÜNNEPE. ÁKOSFALVA templomának búcsús napja. Ekkor sütötték a hires "búcsújlepént. "
BÚCSÚI-LEPÉNY: 
1kg lisztet tálba szitálunk.Közepébe beleütünk 4 tojássárgát, 1-2 kanál olvasztott vajat, kávéskanálnyi sót, 2 dkg cukros tejben feloldott élesztőt (hajdan sajátkészitésű kovászal kelesztették) és 1/2 liter langyos cukrozott tejjel addig dolgozzuk, amig hólyagzani kezd. Meleg helyen addig kelesztjük, amig 2x-ére dagad. Lisztezett deszkára boritva kis cipókat szaggatunk belőle, ezeket újnyi vastag korongokká nyújtjuk, jó vastagon megkenjük és 1/4 óráig még pihentetjük, ezután sütőkemence szájánál vagy lerben a tepsi fenekén szép világosra sütjük.
KENÉSHEZ: 50 dkg friss tehéntúrót, 25 dkg cukrot, 2 tojássárgát, izesitővel( vanilia, citrom, rum) összekeverünk és hozzáadjuk a 2 tojás kemény habját.
Kenyérsütés: 
A kenyérsütés első lépése az erjesztőanyag áztatása volt. Ezután a dagasztóteknőbe selyemszitán ( itt: fátyolszita) 2-szer átszitálták a lisztet, és következett a kovászolás. A dagasztóteknő egyik végébe kevés lisztből, áztatott, átszűrt élesztőből kovászt készítettek, majd lelisztezték a keresztfát fölé téve sütőabrosszal letakarták, s egy éjszakára érlelődni hagyták. Vigyáztak, hogy a kovász meg ne fázzon, a liszt hideg ne legyen, ezért a kemence kuckójába tették. Éjszakára a teknőre párnát tettek, hogy a kovászt melegen tartsák. A kenyérhez valókat marékkal, szakajtóval mérték. Egy 5 kg-os kenyér hozzávalói: 1 szakajtó liszt, fél marék élesztő, só, 3 liter víz, melyből 1 litert a kovászoláshoz használtak.
A dagasztáshoz kora hajnalban kezdtek hozzá. A 2 liter langyos vízben feloldott sót, a kovászt, a lisztet a dagasztóteknőben átdolgozták. Ezután láttak a dagasztáshoz, mely a kenyérsütés legnehezebb munkája volt. A tésztát 1-2 óra hosszat nyomkodták, gyúrták, csukott ujjakkal öklözték. A lánykákat már úgy tanitották: addig kell dagasztani, " amig a mestergerendáról is csepeg a viz" ( izzadt a homlokuk) A tészta akkor volt jó, ha a kézről levált, hólyagosodni kezdett, vagy megnyomkodva visszarúgott. A dagasztást ekkor befejezték, újra letakarták, 1-2 órát kelesztették. Ez idő alatt befűtötték a kemencét, majd kiszakajtották a kenyeret. A dagasztóteknőben lévő tésztát lisztes kézzel elosztották, gömbölyűre formálták, majd a szakajtókendővel bélelt szakajtóba tették, letakarták, kelesztették. A maradék tésztából cipót, lángost készítettek, sütöttek míg kelt a kenyér.

lángos 
cipó
Ezután a megkelt tésztát a sütőlapátra borították, késsel megvágták és az előkészített kemencébe tolták.
a sütő
sütőkemence
2 óráig sült a kenyér, majd sütőlapáttal kivették, aljukat leseperték, vízzel megmosdatták, hogy szép fényes legyen.
házikenyér
A málnáról
A málna (rubus idaeus) mura 
hazánkban is őshonos, vadon elsősorban hegyvidékeken fordul elő. Számtalan fajtája ismeretes. Desszertekben, édességekben egyik legkedveltebb gyümölcsünk, de fontos gyógyhatásai is ismeretesek.
A málnát már az ókorban gyógynövénynek tartották. A legenda szerint eredetileg csak Kréta szigetén, Ida hegyén volt megtalálható, latin neve, „rubus idaeus” is innen ered…
A középkorban elsősorban kolostorokban termesztették és válogatták. Csak ezután terjedt el az északi féltekén. Több fajtája is van. Nálunk a piros honos, ami a hegyvidéken és a kiskertekben egyaránt megtalálható.

Sok ásványi anyagot és C-vitamint tartalmaz. Ezen túl cserzőanyagok, flavonoidok, gyümölcssavak, aromaanyagok találhatók benne. Gyakran nyersen fogyasztják, ritkábban lekvárt, zselét, befőttet vagy szörpöt készítenek belőle.
A leszedett málna már nem érik tovább.

Leveleiből ízletes, gyógyhatású teát lehet főzni, mely cukorbetegség, vese és hólyagbántalmak ellenszere. Izzasztó hatása is van, ezenkívül számos teakeverék alkotórésze. Meghűléses betegségeket is gyógyít.
Az amerikai őslakosok is gyógynövényként alkalmazták, például ízületi, hasi és szemfájdalomra. Tisztítja a vért, csökkenti a magas vérnyomást.

Gargarizálásra, szájüreg és toroknyálkahártya-gyulladások kezelésére is alkalmazzák. Enyhe hasmenés esetén kiváló hasfogó. A málnalevéltea jó hatással van a magzat egészséges fejlődésére, enyhíti a terhességet kísérő reggeli rosszulléteket, és megkönnyíti a szülést, mert a terhesség utolsó heteiben ellazítja a kismedence tájékának izomzatát, ami így a szüléskor tágulékonyabb lesz. A terhesség első hét hónapjában naponta 1 csészényit, a szülés előtti hetekben pedig 2 csészényit ajánlatos fogyasztani belőle.
A 2 deci tea elkészítéséhez 1 evőkanálnyi szárított málnalevelet tanácsos forralni, majd ezt követően szűrjük le. Amint hűl egy kicsit, azonnal fogyasztható. A málnateát gyakran alkalmazzák vértisztító hatása miatt, de segít a nyaki nyirokcsomó duzzanatoknál is. Enyhe antibakteriális hatása is ismeretes.
A málna termése és a leveléből készült tea a következő bajok esetén segíthet:
* cukorbetegség
* hólyag és vesegyulladás
* nátha
* ízületi panaszok
* alhasi fájdalmak
* hasmenés
* érbetegségek
MÁLNASZÖRP 
Hozzávalók: 5 kg érett málna, 2 kg kristálycukor – kevés szalicil.
A megmosott málnát tegyük tálba, majd adjuk hozzá a cukrot. Alaposan keverjük össze, ezt követően hagyjuk állni úgy 2-5 órán át. Ez idő alatt a málna levet ereszt. Érdemes leszűrni, majd átpasszírozni. Ezt követően töltsük üvegekbe és hűtőben tárolhatjuk. Ha télire szeretnénk eltenni, akkor egy ép zománcú edényben felforraljuk és forrástól számítva 2-3 percig főzzük. Rögtön üvegekbe töltjük és jól lezárjuk. A már üvegben lévő szörp tetejére késhegynyi szalicilt tegyünk, és légmentesen zárjuk le! Még forrón száraz dunsztba tesszük és úgy hagyjuk kihűlni.
A málna igen sokszínűen elkészíthető, bár felhasználási területei elsősorban desszertekre, édességekre korlátozódnak. Mivel nem csupán finom, hanem szép is, kiváló díszítő eleme lehet egyéb ételeknek. A legfinomabb akkor, ha frissen mosva fogyasztjuk - akár hozzáadott tejtermékek és édesítők nélkül.
MÁLNALEKVÁR 
A málnát kb a fele cukorral jól összekeverni egy edényben, kicsit állni hagyni,hogy egy kis levet engedjen,majd elkezdjük főzni, folyamatosan kevergetve,mikor már kezd olyan sűrű lenni amilyenre szeretnénk a lekvárt hozzákeverjük a többi cukrot és készre főzzük,forrón üvegekbe töltjük, (a tető alá celofánt teszünk és a lezárt üveget egy pillanatra fejre kell fordítani). Egy ládába plédet teszünk,belerakjuk a kész lekvárokat és betakarjuk őket. Kihűlésig benne hagyjuk majd polcra tesszük.
MÁLNAKOCKA 
Hozzávalók: 6 tojás, 6 ek. cukor, 6 ek. liszt; a töltelékhez: 40 dkg málna, 2 dl tej, 2 ek. gríz, 15 dkg porcukor, 20 dkg vaj
6 tojásból a szokásos módon piskótát sütünk. Ha kihűlt, kettévágjuk.( Készülhet kész piskótalapból is.)
A krémhez a tejből és a grízből tejbegrízt főzünk. A vajat és a cukrot habosra keverjük. Ha a gríz kihűlt, kanalanként a vajba keverjük. A málna háromnegyed részét összeturmixoljuk/pépesítjük, és a grízes krémbe keverjük.
A tészta egyik felét megkenjük a krémmel és ráborítjuk a másik felét. Hűtőbe tesszük, és tálalás előtt kockára vágjuk. Tetszés szerint tejszínhabbal, a félretett málnaszemekkel díszítjük.

A kajszibarackról
Elmélkedések a kajszibarackról
A kajszi- vagy sárgabarack, esetleg tengeri- vagy majombarack Kínában már 5000 évvel ezelőtt ismert volt. Latin neve (Prunus armenica)
Rendkívül értékes gyümölcs: sok foszfort, nátriumot, kalciumot és káliumot tartalmaz, mely utóbbi vízhajtó hatásának köszönhetően méregtelenítésre is alkalmas. A gátlástalan kajszifogyasztás egyetlen mellékhatása a szép haj és bőr, hiszen sok benne a kén is.
![]() |
| A kajszibarack rengeteg vitamint tartalmaz |
Gyermekkorom kedvenc szórakozása volt a száritott magvak törése, hámozása és evése. Gyakran azzal riogattak, hogy ciántartalma miatt mérgező. Mivel még mindig élek, úgy döntöttem, inkább azoknak a kutatóknak hiszek, akik szerint a mag puha belsejében megtalálható B17-vitamin hatásos rákos megbetegedések ellen. De legalábbis nem árt...

