Arhiv bejegyzés:szeptember

ÖSZIDŐ

A nyári ünnepkör a népi hagyományokban Szent Mihálykor ért véget, s ezzel a jeles nappal kezdődött az őszi ünnepkör.

                       

A Mihály-nap sok mindenben fordulópontnak számított. A népi hagyomány főleg a gazdasági életre vonatkozó hiedelmeket és időjóslásokat őriz vele kapcsolatban.
A pásztor- és a cselédszegődés hagyományosan ekkor történt.

 

„Kikeletkor, Szent György napkor

Minden ember lehet pásztor,

De már ősszel, Szent Mihálykor

Az az ember, ki beszámol.”

Szent Mihály napját vagy az azt megelőző és azt követő két hetet tartották a legjobb vetőidőnek. Ilyentájban vetették a rozsot és a búzát.

A vetéssel kapcsolatos hiedelmek

A vetés férfimunka volt. A gazda kora reggel megmosakodott, tiszta ruhát öltött. Szekérre helyezte a bekötött, vetőmaggal teli zsákot. Ennek szája az ég felé kellett, hogy nézzen. A zsákot, a szekér rúdját és a szekér elé befogott állatokat szentelt vízzel hintette meg a bőséges termés végett. Amíg ki nem ért a földekre, senkihez sem szólhatott, nem köszönhetett, nem pattogtathatta ostorát, nem tekingethetett hátrafelé. Miután kiért, a szántóföldet is meghintette vízzel. Lassan vetett. Munka közben nem volt szabad káromkodnia. A magot lepedőből, gyakran a karácsonyi asztalról levett abroszból vetette. Miután az összeset elszórta, jó magasra dobta az üres zsákot vagy az abroszt, hogy a gabona magasra nőjön. Ezen a napon tilos volt tüzet kérni, kenyeret sütni, tésztafélét főzni. A vetést holdtöltekor kellett elvégezni, hogy a termés bőséges legyen.

Időjóslás
A Mihály-napi mennydörgésből a Nyárád mente egyes falvaiban hosszú őszt,  kemény telet jósoltak. Hosszú őszre számítottak akkor is, ha Szent Mihályig nem repültek el a fecskék,  azt tartották, hogy egészen újévig nem lesz hideg. A szélfúvás a hideg ősz és a zord tél előjele volt.  Ha északi szél fújt, zord télre és sok hóra számítottak a gazdák. Ha a nyáj összebújva feküdt, ugyancsak kemény hideg volt várható. Ha az ökörfarkkórón sok volt a virág, meleg, hosszú őszre, a kevés virágból pedig a tél korai beköszöntésére következtettek.

         ökörfarkkóró

Ezen a napon tilos volt tüzet kérni, kenyeret sütni, tésztafélét főzni. E napra női munkatilalom is vonatkozott. Azt tartották, hogy aki ilyenkor mos, annak kisebesedik a keze, ha pedig ruhát tereget, egész évben dörögni fog a háza felett az ég. Általában e nappal kezdődött a kukoricatörés, és egyéb őszi munkák.

"Áldott a Szent György, átkozott a Szent Mihály!" - sóhajtották ilyenkor már a hajdani gatyás atyafiak a közelgő nemszeretem napokra gondolva, búcsúzkodván a két jeles dátum között eltelt, mezítlábas nyáridőtől.
Kezdődött viszont a szüret, országszerte híresek voltak a Mihály-napi vásárok, és a lakodalmak őszi évadját is

Borszűrő Szent Mihály nyitotta. Ettől kezdve számították a kisfarsangot, amely egészen Katalin napig tartott.

Mondások:

Szent Mihály-nap után egyicce víz, két icce sár.

Egy  mondás szerint Szent Mihály öltöztet, Szent György vetkőztet.

Aki Szent Mihály-nap után szalmakalapban jár, attól nem kérnek tanácsot.

Az idő hidegebbre fordul, megszakad a fű gyökere. Úgy is mondják, hogy „Szent Mihály nap után harapófogóval sem lehet kihúzni a füvet".

A  hal a víz fenekére húzódik, nincs többé halfogás.

kökény

Szőlőszüret

                 

A szüret szeptember végétől novemberig tartó időszak, attól függően, hogy melyik szőlőnek mikor van a beérési ideje. A szőlőkben végzett más munkákkal szemben itt kalákába dolgoztak az emberek, ezért is kapcsolódott hozzá a nap végén az ünneplés, a táncos mulatság.

A szüret a nép körében nagy ünneplés keretében történt, ez napjainkban megújulóban  van. Az  időpontja  jeles naphoz kötődött Erdélyben Terézia napján (okt. 15.), A kisebb szőlőkben a család meghívott segítőkkel szüretel, akiket a házigazda vendégül lát étellel-itallal, a szőlőből, mustból kóstolót vihetnek haza.

                   

Hagyománya van a szüretkor fogyasztott ételeknek is. Reggelire rendszerint füstölt kolbász, szalonna, sajt volt, paradicsom, paprika és vereshagymával. Természetesen a kisüsti sem hiányozhatott a már hűvösödő időben.

Ebédre elmaradhatatlan volt a bográcsban főtt gulyásleves és a kürtőskalács.

Erdélyi gulyásleves

2,5 kg birkahús (hasaalja, vagy combja), fél kg leveszöldség, 2 fej hagyma, 10 gerezd fokhagyma 1 ek bors,  1,2 kg burgonya, borsikafű, majoránna, kömény, 3-4 babérlevél, 2 ek vágott zöldpetrezselyem, 4 dkg só.
A húst megszabadítjuk a faggyútól és az inaktól, megmossuk, majd forró ecetes vízzel leforrázzuk. 6-8 percig forró vízben áztatjuk, majd apró kockákra vágjuk. 4 liter hideg vízben feltesszük főni. Mikor felforrt, beletesszük a gézbe kötött fűszernövényeket, a tisztított hagymát és a fokhagymát, sózzuk és alig bugyogva  főni hagyjuk. Eközben megtisztítjuk a leveszöldséget, ujjnyi darabokra vágjuk és a levesbe tesszük. Mikor a hús és a zöldségek félpuhára főttek, beletesszük a feldarabolt burgonyát. A levest nem szabad keverni. Ha megfőtt a leves, kivesszük a gézcsomagot, a levest megszórjuk zöldpetrezselyemmel és forrón tálaljuk.

                     

Nagyobb szabású mulatságokat,szüreti  felvonulásokat hagyományosan a bortermő vidékeken rendeztek, az aratási szokásokhoz hasonlóan. A szüreti szokásokhoz hozzátartozik az evés-ivás, ének, tánc, felvonulások és bálok. Szüreti szőlőkoszorút is készítettek a nagy gazdag gerezdekből, volt közte egy két mezei virág is.

                     

Mikor aztán elkészült, két fehérbe öltözött piros arcú leányka  rúdon vállára emeli, s úgy viszi, a szedők csoportjától kísérve, végig az utcákon. Itt ott megállnak, hogy a körülöttük levő legényeket megkínálhassák a tavalyi borból.

 

Az emberek borral kínálják meg a csőszöket. A csőszlányok szüreti nótákat énekelnek a szekéren, zenész kíséretében:

 „Ősszel érik babám a fekete szőlő  Te voltál az igazi szeretőm,   Bocsásd meg, ha vala-valaha vétettem, Ellenedre babám rosszat cselekedtem.

Mikor hazaérnek, felfüggesztik  valamelyik szobában a koszorút, s tiszteletére reggelig esznek, isznak és táncolnak. Ez a koszorú a Nyárád mentén is ismert volt. Szüretkor tartották a szüreti bálokat, ezekre választottak bírót, bírónét, csőszlányokat, csőszlegényeket. A bíró kíséretéhez tartozott 2 pandúr, 2 kisbíró és 2 cigány (utóbbi kettő feladata volt, hogy cigánynak öltözve mókázzanak). A bíró és bíróné kocsiját a 2 pandúr kísérte lovon, mögöttük lányok ültek a kocsiban, virágkoszorúval diszített kosarakkal. A legények a lányok mellett lovagoltak. A szőlőben leszedtek annyi szőlőt, amennyi a bálterem díszítésére kellett. Nagy fürtöt készítettek, amit a fő helyre tettek. Ezt az éjszaka folyamán ellophatták, vagy a végén kisorsolták. A csőszlegények és csőszlányok feladata volt, hogy vigyázzanak a szőlőlopásra.

                          

Bál után:

Szeptember

Szent Mihály hava - Szeptember

Őszelő, Földanya hava, vénasszonyok nyara.

 Szeptember, a szentek hónapja, a szüreti előkészületek, betakarítások hava vagyis a legmunkásabb hónapé és az iskolakezdésé.

 Idézet egy régi kalendáriumból:

„Sarjúhordással az őszi esők megjövetele előtt végezni kell. Kezdjük az őszi vetést, a burgonyaszedést. A kétnyíretű juhokat másodszorra nyírjuk. Sertéseket makkra hajtsuk, a hízlalni valókat kiszemeljük. A koránérő szőlőből már pénzelni lehet, rendbe hozzuk a szüreti edényeket. Jó időt ígér, ha az éjjelek hidegek, ha a nap tisztán áldozik le, rosszat, ha a hernyók kibújnak a földből, ha a ganéjbogarak reggel repdesnek."


Szeptember 1. Egyed napja

„Mikor van a túróscsusza nevenapja? – Egyed napján.”

Főleg a bűnösök szószólójaként, a szoptató anyák védőszentjeként, néhol a jószág patrónusaként tisztelték. Ilyenkor fogják hízóra a disznót, ha karácsony táján le akarják vágni. A középkori egyházban köménymagot szenteltek az ő nevében a jószág betegsége, megrontása ellen. Ünnepe naptári helye miatt is többfelé őszkezdő napnak számít.,ezen a napon esett esőből esős őszre jósoltak. A hagyományok szerint a rozs, és az őszi búza vetését ezen a napon kell elkezdeni, mert az e napon vetett búzának bő termést jósoltak. Néhol a szőlővel kapcsolatosan is kialakultak hiedelmek, például gonoszelhárító varázscselekmény: virradat előtt a gazda meztelenül járta körül a szőlőjét, négy sarkán összekötötte a gallyakat, hogy a gonosz elől elzárja

 Szeptember 4.Rozália napja

Rozália a katolikus barokk népéletnek egyik legjellegzetesebb alakja, az egykori járványos betegségek kiemelkedő hazai védőszentje. Életéről keveset tudunk, de Szűz Szent Rozália himnusza még a XIX. század kolerajárványainak idején is egyike volt a legkedveltebb, régebbi ájtatosságainknak. Rozália, népies alakváltozataiban Rozi, Rozáli, még a közelmúltban is egyike volt a legkedvesebb paraszti nőneveknek.

 Szeptember 8. Kisasszony, illetve Kisboldogasszony napja

Ősi pogány őszkezdő nap.
Szűz Mária születésének emléknapja. Már a XI. században is számon tartott ünnepünk. Mária születésének gazdag apokrif hagyományai vannak, amelyek a kódexirodalmunkba is bekerültek. Kultusza a barokk időkben káprázatos gazdagságban bontakozott ki. A középkori templomok egy részének eredetileg Mária titulusa lehetett, a barokk időkben aztán a Kisasszony búcsúnapot választották hozzá. Kisasszony napja volt sokfelé a cselédek szolgálatba lépésének az ideje. Ilyenkor kezdték a dióverést., valamint a vetést. Ez úgy történt, hogy a gazda megszentelte a vetőmagot. Tiszta ruhába öltözött, s menet közben senkihez sem szólt. Vetés közben tilos volt káromkodni. Miután végzett, magasra dobta a zsákot, hogy akkorára nőjön a gabona.  Kisasszony-napkor az elvetendő búzát ponyvában kiteszik a harmatra, hogy meg ne dohosodjon. Ha ezt a vetőmag közé keverik, megmentik az üszkösödéstől. Időjárásjóslás is fűződik ehhez a naphoz. Bugyborékos vagy ritkaszemű eső – esős időszakot jósol. Úgy vélték, hogy Kisasszony-napkor rózsát hány a nap. (Hasonló hiedelem él Nagyboldogasszony és Gyümölcsoltó Boldogasszonnyal kapcsolatban is.) A Csiksomlyón az asszonyok felmentek a Nyeregbe a felkelő napot nézni, abban a hitben, hogy meglátják benne Máriát és a nap körüli rózsákat. Kisasszonynapkor búcsúznak a fecskék, de még nem indulnak útnak, ezért ezt a napot „fecskehajtó Kisasszonynak” is hívták.

 Szeptember 12. Mária nevenapja

Számos templom, kápolna helyezte magát Szűz Mária nevének oltalmába, ezért egyes vidékeken ez a búcsú napja. Jó alkalom volt a vendégségre, amikor messziről is eljöttek a családtagok egymást meglátogatni, nagy volt a sütés-főzés a rokonokat récehússal, töltött libával, lepénnyel, kalácsokkal kínálják. A Mária keresztnév igen kedvelt volt a parasztság körében, és máig gyakran előfordul. Ha ezen a napon szép az idő, akkor a vénasszonyok nyara hosszú és derűs lesz.

 Szeptember 15. Hétfájdalmú Szűzanya napja

Ezen a napon emlékezik meg az egyház Mária felmagasztosult anyai fájdalmáról. A kultusz felvirágoztatása körül különösen a koldulórendek buzgólkodtak.

 Szeptember 21. Máté napja

Apostol és evangélista. Vámszedő volt, mielőtt Jézushoz csatlakozott volna. Ábrázolásain ifjú alak áll mellette, mert evangéliumát Jézus nemzetségfájának elmondásával kezdi. Olykor könyvet, alabárdot adnak a kezébe. Több Vámos elnevezésű falu választotta patrónusának a vámon ülő Mátét. Máté hetében vetették egyes helyeken a búzát. Másutt azonban ezen a napon nem volt szabad sem szántani sem vetni, mert úgy tartották, hogy az ilyenkor vetett búza polyvás lesz, ezt a napot és a rá következőket is pelyvahétnek nevezték. A Máté-napi tiszta időből jó bortermésre következtettek.

Szeptember 22. Móric napja

Móric római katonatiszt volt, aki 300 táján társaival a Rajna-vidéken szenvedett vértanúhalált. Ez magyarázza, hogy Móric sokfelé a katonák, fegyverkovácsok, késesek védőszentje lett. Egyetemes középkori népszerűségét nevéből képzett számtalan családnevünk is bizonyítja: Móricz,  Móra. Keresztnévként is előfordul.

Szeptember 24. Gellért napja

Gellért (1046-ban halt meg) Csanád első püspöke volt. Bencés szerzetesként Szent István udvarába jutott, és a király tanácsadója, Imre herceg nevelője lett. Később bakonybéli remeteségbe vonult vissza, de közben a király őt emelte a csanádi püspöki székbe. Szent István halála után, a vallási és trónviszályok idején Gellért a lázadók kezére került, ők ölték meg, letaszítva a Duna melletti és később az ő nevét viselő magas hegyről. Holttestét Csanádra vitték.

 Szeptember 29. Mihály napja

Főangyal, illetve arkangyal, a mennyei seregek fejedelme. Az egyház oltalmazója, küzdelmeinek pártfogója. Ősi hagyomány szerint patrónusa a keresztény katonáknak is, főleg, ha a pogányság ellen a hitért küzdenek. A világ végén harcolni fog minden hívő keresztény lélekért, hogy kiragadja a sátán hatalmából. A haldoklókat is oltalmazza, majd átvezeti őket a másvilágra. Ő teszi mérlegre az ember jócselekedeteit és gonoszságait. Mihály tehát az Utolsó Ítélet arkangyala. Hol a világítélő Krisztus társaságában, hol pedig önállóan, két kezében karddal és mérleggel jelenik meg a középkori templomaink kapubejárata fölött, vagy bent a diadalíveken.

E napot a gazdasági év fordulójaként tartották számon az állattartók, és a Szent György-napkor legelőre hajtott állatokat ilyenkor hajtották vissza. A pásztorok elszámoltatásának, szegődtetésének időpontja volt. A  juhászokat Mihály-naptól Mihály-napig fogadták fel, így ez a nap volt számukra a legnagyobb ünnep, s mulatságokat, bálokat rendeztek.A cselédfogadás ideje is Szent Mihály volt.

Szent Mihály napja gyakran vásárnap, a pásztorok ilyenkor egészítették ki felszerelésüket.E naphoz is kapcsolódik női munkatilalom. Aki ilyenkor mos, kisebesedik a keze, aki pedig mángorol, annak egész évben dörögni fog a háza felett az ég. A Szent Mihály naphoz sokféle időjárással kapcsolatos hiedelem fűződik. Ha Mihály itt találja a fecskéket, akkor hosszú-szép őszre lehetett számítani. Egy  mondás szerint Szent Mihály öltöztet, Szent György vetkőztet.

„Aki Szent Mihály napján gatyába öltözik, attól nem kell tanácsot kérni;”

„Aki Szent Mihály nap után szalmakalapban jár, attól nem kérdenek tanácsot.”

Vagyis aki Szent Mihály nap után is úgy öltözik, mint nyáron szokott, az nem lehet okos ember. Szeptember 29. után már nem nő a fű, mondják is:

„Szent Mihály nap után harapófogóval sem lehetne kihúzni a füvet.”

Az Nyárád menti falvakban úgy tartották, ha a fecskék még nem mentek el Szent Mihályig, akkor hosszú őszre lehet számítani. Kemény telet jósoltak, ha Mihály napján dörög. Szent Mihály-nap után kezdték a kukoricát törni.Ez a nap a kisfarsang kezdetét is jelentette, amely Szent Mihály napjától Katalin napjáig tartott.

 

Csipkebogyó, gyepürózsa ( Rosa canina)


Népies nevei: Kutyarózsa, csipkerózsa, vadrózsa, hecserlifa, tüskefa, csipkebokor, sipke, csitkenye, hecsedli, hecse(m)pecs, seggvakaró.

A bibliában a csipkebokor Mózes elhivatását jelképezi. A középkorban a lángoló csipkebokrot Mária jelképének tekintették, aki érintetlenül lett Isten anyja, ezért a barokk művészetben az égő csipkebokor a szeplőtelen fogantatás jelképe.

Már az ókori népek is felismerték gyógyító hatását, főként a sorvadásos betegségek ellen. A C-vitamin fokozza a szervezet ellenálló-képességét, a flavonoidok gyulladásgátló és antibiotikus immunerősítő hatást fejtenek ki, a pektinek pedig segítik az emésztést.

Napi két-három csészényi csipkebogyótea fedezi az átlagos C-vitamin szükségletet ( ez 70-100 mg naponta ). A csipkebogyó C-vitamin tartalma  fajtól és az érettség fokától függ, a szeptember-októberben gyûjtött , pirosra színezõdött, de még kemény bogyóban a legtöbb a  C-vitamin. P-vitamin is van a csipkebogyóban, ez a hajszálereket erõsíti, és gátolja a C-vitamin elbomlását.
 A csipkebogyó a vitaminokon kívül jelentõs mennyiségû magnéziumsót tartalmaz,fokozza a szervezet védekezõerejét: növeli a szellemi teljesítõképességet és a stressztûrõ képességet: rák - és infarktus megelõzõ hatású. A magnéziumhiány ingerlékenységet, izomremegést, izomgyengeséget, izomgörcsöt, szédülést, depressziót okoz.

A csipkebogyótea

A bogyóból készített gyógytea influenzás időszakban, meghűléses megbetegedések idején rendszeresen fogyasztandó. Ismeretes gyógyhatása vese- és hólyagbántalmakra, bélhurut és hörghurut esetén. Emésztést javító hatása közismert, gyenge vizelethajtó tulajdonságú. A csipkebogyó készítmények jól használhatók erősítő, üdítő és élvezeti célokra is. Ízjavító hatása miatt gyógynövény-keverékekben, gyümölcs-teákban széles körben alkalmazzák.

készíthetõ forralással és áztatással. Két kávéskanálnyi csipkebogyót vagy csipkehúst tegyünk egy csésze fõvõ vízbe, lassú, kis tûzön forraljuk 3 percig, majd hagyjuk állni egy fél órát, közben a bogyókat nyomkodjuk szét, végül szûrjük.

Vagy: a mennyiségeken nem változtatva a csipkebogyót (-húst) forró vízzel leöntjük, 6-8 órát állni hagyjuk, szûrjük. Vagy: estétõl reggelig 2 dl állott vízben áztatjuk  az evõkanálnyi csipkehúst, másnap reggel a leszûrt teát mézzel ízesítve isszuk meg. Csipkebogyóteából napjában két három csészényi fogyasztható - mindenki figyelje meg saját tûrõképességét, nehogy túlstimulálja magát. ( Növekszik a C-vitamin szükséglet megerõltetõ testi és szellemi munka, terhesség, szoptatás idején, lázas, fertõzõ és más betegségekben , öregkorban, lábadozásban.) A csipkebogyó fogyasztásának hatására erõsödnek a hajszálerek ( a szervezetünkben mindenütt jelenlévõ legvékonyabb erek), gyorsul a szövetek ujjáépítése,  csökken az öregkori feledékenység. A természetes C-vitamin, mint csipkebogyó, a citrusgyümölcsök, frissítõ megújító, fiatalító hatásúak. Megállapították, hogy a bõr öregedését - ráncok, petyhûdség, szárazság - a sejteket és szöveteket fenntartó, sejtek közötti "cement", a kollagén elváltozása okozza. Ha a táplálékban elegendõ C-vitamin van, a kollagén erös és rugalmas, a bõr feszes és síma marad, C-vitamin-hiányban mindennek az ellenkezõje következik be.  C-vitamin-hiányban elvesztik állóképességüket, szilárdságukat ezek a szövetek. a C-vitamin abban ugyanis segíti a szervezetet, hogy egészséges maradjon, elhárítsa a betegségeket, fertõzéseket.

                    

Egyes népek még likőrt, bort és pálinkát is készítenek belőle, a svédek pedig levesnek főzik meg. A csipkebogyó tartalmazza a legtöbb C-vitamint az összes vad és kerti gyümölcs közül, sőt C-vitamin-tartalma tízszer nagyobb a citroménál.

Csipkebogyószörp

Hozzávalók: 1 kg csipkebogyó, 4 liter víz, 1-1,5 kg kristálycukor, 10 g citromsav/liter

A dércsípett csipkebogyót megmossuk, összezúzzuk, húsdarálón ledaráljuk, majd 3 liter meleg vizet öntünk rá, és másnapig állni hagyjuk, közben néha megkeverjük. Másnap a levet ismét kipréseljük, majd a visszamaradt gyümölcshúsra egy liter meleg vizet teszünk, és másnapig állni hagyjuk. Ezt követően ismételten kipréseljük, és egyesítjük a leveket (leszűrjük). A léhez cukrot és citromsavat adunk. Az elkészített szörp minden kilogrammjához 0,5 g szalicilt vagy 1 g nátrium-benzoátot oldunk.

 Csipkelimonádé mézzel

Hozzávalók: 10 dkg csipkebogyó, 20 dkg méz, 1 dl narancslé, 1,5 liter víz

Főzzünk csipkebogyóteát, miközben a mézet elkeverjük a narancslével. Ezt követően elkeverjük a teát a mézes narancslével. Hidegen és melegen is ajánlott a fogyasztása.

Csipkebogyó mártás:

 5 dkg vaj, 1 evőkanál zsemlemorzsa, csipkebogyólekvár, 3 dl vörösbor, citromlé

 Az 1 evőkanál zsemlemorzsát vajon megpirítjuk, majd a vörösborral felforraljuk. Forrás után annyi csipkebogyólekvárt adunk hozzá, hogy besűrűsödjön, és a legvégén ízlés szerint citromlevet teszünk hozzá. Fogyasztása vadhúsok mellé ajánlott.

A szárított bogyóból készülő csipkebogyóbor                                  

 45 dkg szárított bogyóhoz adunk 50 dkg cukrot, 4, 5 liter vizet és 5 g citrom vagy bórkősavat.  A szárított csipkebogyót, minden esetben alaposan mossuk meg, mert a rajtuk lévő szennyezések tönkretehetik a munkánkat. A csipkebogyóbor nagyon sok C-vitamint tartalmaz, ezért a napi fogyasztásával a szervezet ellenálló képességét növeli,  zamata miatt is nagyon közkedvelt ital.  A vizet nem szabad felmelegíteni, csak szoba-hőmérsékletűre: ( 20, legfeljebb 25 °C.ra). Túl meleg, vagy forró víz, zavarosodást okoz.  A vizet ráöntjük a gyümölcsre, és 24 órát pihentetjük, majd adagonként préskendőbe (tüllkendőbe) csomagolva kipréseljük. A kipréselt léből annyit kiveszünk, hogy a cukrot és a savat feloldhassuk benne. Csak amikor teljesen feloldódott öntjük vissza a lére. Az erjesztő edényt, háromnegyedig tőltjük fel, kotyogóval kell ellátni, és egyenletes, lehetőleg 12-16 °C-os hőmérsékleten erjesszük.
Ha a kotyogó elcsendesedett, lefejtjük a bort. Ezután visszahelyezzük a kotyogót és még néhány napig, hagyjuk ülepedni, majd ismét lefejtjük.
Palackozás előtt még egyszer lefejtjük, zöld üvegekbe töltjük úgy, hogy az üveg szájáig töltjük és a dugó benyomásával, szorítjuk ki a bort, így kizárjuk a levegőt. Sötét hűvös helyen tároljuk.

                                         

 

Arhiv bejegyzés:szeptember hozzászólásai

Szólj hozzá

0.021 mp